Greetings drifters,

Bödőcs új könyve a Meg se kínáltak érdekes olvasmány volt, kábé nyolc nap alatt végeztem vele és nem bántam meg a megvételét. Az első könyvét, az Addig se iszik-et a sztori miatt nem vettem meg (különféle magyar írók utánzása/imitálása volt a könyv mission statement-je), nem érdekelt milyen jól tudja Rejtőt vagy Márait tribute-ből utánozni, de a második könyve, számomra kifejezetten üdítő volt. Ami tetszett és ami nem a könyvben lent van kibontva, mint egy olcsó, színes vietnámi papírlegyező a józsefvárosi kínai piacról. (ezen értékítélet a kritikára és nem a könyvre vonatkozik, just to be on the safe side)

Warning: a lenti gondolatok nyomokban glutént és spoiler alert-et tartalmazhatnak:

 Ami kifejezetten jól volt a könyvben:

A magyar valóság alulnézetből

Az első pár oldal után értettem meg a mű lényegét, azt, hogy az egész sztori különféle kocsmai anekdoták és monológok gyűjteménye egy embertől, a művészhajlamokkal megvert, alkoholista falfestő-mázoló Oszitól. A vidéken élő és tevékenykedő (Zala, ami fordítva leírva Alaz) Oszkár és a szépnek leírt pultosnő Gyöngyi, monológszerű presszó-eszmecseréje, ami valójában egy alulnézet a „módszerváltás” (vagy „gengszterváltás”) magyar történelméről és kultúrájáról. Üdítőek voltak a sorok, mint egy Sprite-fehérbor, alias Horgász, ugyanis kevés olyan mű van, ami az átlag, vidéki emberek életét mutatja be a saját gondjaikkal és örömeikkel. Már-már hiánypótló szösszenet ez az egyre befelé forduló és csakis önmagával kommunikáló kortárs magyar irodalomban.

Bödőcs stílus

Stand-up comedy stílus ötvözve irodalmi & művészeti olvasottsággal, valamint helyi (avagy kocsmai) legendákkal, nálam nyerő kombó, leadta három cseresznyét. Az alkoholmámortól ittas bödőcsi (vagy úgy kell írni bödöcsi?) történetek engem meggyőztek hitelességükben, olyannyira, hogy azt kezdtem gyanítani, hogy az író nemcsak távolról, egyfajta rigorózus társadalomtudósként ismeri a vidéki alkoholizmus nihiljét, hanem aktívan gyakorolhatja is azt. A könyv rövid, egyszerű és folyékony fejezetekből áll (nem a szeszre gondoltam itt, te szeszegér, hanem arra, hogy folyik a sztori, mint egy kristálytiszta vizű hegyi patak, amibe nem hugyoztak bele). Számomra nem volt semmi fennakadás sehol, elrepült az idő miközben olvastam.

Vidékizmus avagy az alkohollal felitatott magyar country!

A vidéki lúzerek élete a belvárosi pesti vagy budai értelmiségieket nem érdekli. A vitorlázás, a Margó fesztivál, a Philip Patek karóra, Santorini nyáron és Val D’Isere télen, ez az amiért mostanában él a magyar, pedig ha olvasná ezt a könyvet (és remélem még több könyvet ebben a kategóriában), akkor talán megértené a vidéki emberek (és tágabb értelemben egész Magyarország) nyomorját és/vagy bódogságát. Olyan ez a könyv, mintha az Indul a Bakterház és a Kontroll, kapott volna egy szeszáztatta magyar country feelinget, és Bödőcs mesélné el ezt nekünk egy lepukkant nógrádi presszó kocsmájában, a tizenvalahanyadik kör után. Valóságos és keserédes, talán még Emir Kustorica is lájkolná!

Ami kevésbé tetszett a könyvben:

Néha too much stand-up-os stílus

Nagyon sok a fantasztikusan kreatív mellékneves jelzőszerkezet és hasonlat a műben, de Bödőcs stand-up-os stílusa néha, és ismétlem csak néha, de lerontja Bödőcs, mint író, country realista stílusát. Néha az ötödik hasonlat ugyanarra a szereplőre, ugyanarra a szálra vagy cselekményre, ugyanabban a bekezdésben, kicsit sok. I get it, Bödőcs szavakkal való játéka virtuóz hegedűjáték, de néha a kevesebb több.

Kulcsszavak: Kis magyar valóság | Bödőcs | Kortárs | Magyar | Alkoholizmus | Vidékizmus

Mr David ajánlása: Ajánlott olvasmány (Hiánypótló)

Osztályzat: 5/5 (az oskolákba kötelezővé vagy legalábbis a kötelező pool opcionális könyvévé tenném, de a KLIK lehet ellenállna)