Greetings drifters,

A Ben H. Winters aszteroidás krimi trilógiája ((1) Gyilkosság a világvége előtt; (2) Végső ígéretek; (3) Az igazság határán) volt a következő áldozat a könyvessorozatgyilkos polcán (jailtime az erőltetett hasonlatért). Lássátok feleim az összefoglaló gondolataim a 3 műről (mint 1 egység) alant: 

Warning: a lenti gondolatok nyomokban diót és spoiler alert-et tartalmazhatnak:

Ami kifejezetten jól volt a könyvben:

Sztori kontextus (aszteroidás krimi)

Fantasztikus ötlet volt nem posztapokaliptikus, hanem pre-apokaliptikus sztorit írni – és ezt a jelen kontextusba helyezni! A pitching szerint egy kisebb aszteroida csapódik a Földbe, mely igaz, ki nem pusztítja az emberiséget teljesen, de komoly globális kataklizmát okoz, így a megszokott életünk, a mindennapi gondjaink and shit, lejtmenetet vesz. A kormányok, cégek és maga a társadalom lassan alkotóelemeire hullanak szét és ebbe a környezetbe van egy rendőrségi krimi sztori beinstallállva, mint egy irodalmi Toy-toy (tróger vicc volt). Csillagos ötös vízió és a pre-apokaliptikus könyvek egyik kiváló darabja ez a felütés!

Könnyed stílus, követhető sztori

A szerző nem spilázza túl a sztorit, you get what you see. Detektív, rendőrörs, kis amerikai város (New Hampshire, Concord), gyilkosságok-eltűnések, és a nyomozás. A jól részekre bontott történet lineárisan halad és igaz vannak benne kisebb (és néha kikövetkeztethető) fordulatok, de nem unatkozunk, a megfelelő, intenzív sebességgel haladunk a végkifejlet felé.

Nem akar más lenni, mint ami!

Avagy a kevesebb néha több! Ben jó arányérzékkel találta el az egész történet tálalását. Nem akart világmegváltó könyvet írni, nem akart a magyar kortárs irodalomhoz hasonló önszórakoztató és kizárólag önmagával kommunikáló fejtegetésekbe belemenni, jól adagolva, egy egyszerű, élvezhető történetet nyújtott. Olyan volt, mint egy klassz minimalista bútor, semmi csicsa, semmi designer touch vagy egyénieskedés. Funkció és forma egyszerűen.

Ami kevésbé tetszett a könyvben:

Slampos protagonist (és nem túl mély karakterábrázolás)

A magas, pornóbajszos jófiú, akinek megölték a szüleid ezért lett rendőr, úgy hangzik, mint valami SNL paródia. Az író részint magáról mintázott karaktere (érzésem szerint magáról mintázta) unalmas, de csak pont annyira, amennyire bármelyik fakabát (haha, remélem rendőrök nem olvassák ezt a kritikát, ha igen, ezt nem Én írtam, hanem a szerkesztőm(sic)). Ez az egész könyv-trilógiára jellemző: a karakterek jól vannak megformálva, de kidolgozva már kevésbé. Van szereplő, aki több figyelmet kapott az írótól (ezek jellegzetesen azok, akik több sztoriszálban vannak benne) és van akik bántóan kevesebbet

Kevés hangsúly a széthulló társadalmon

Ziccer kimaradt! Annyira felzabáltam azokat a sorokat, amikor egy kis kitekintést nyertünk a társadalom széthullására, hogy bevallom még többet vártam. Többet a vészhelyzeti törvénykezésről, a rendfenntartó erők teljes átformálásáról, a cserekereskedelem és a globális migráció gondjairól, arról, hogy nincsen már se kávé, se benzin, se éttermek és bizonyos ételek, egyáltalán semmi sem a becsapódás közeledtével. Olyan vagyok, mint egy rossz drogos: több irodalmi-herbál kellett volna Ben H. Winters! (inserting Adam Driver meme on „MORE!”)

Néha túl dokumentarista stílus

Ez csak ilyen ’meh’ kategória, csakis azért említem meg, mert nem fontos, de engem néha zavart az, hogy az író, példákkal és több bizonyítékkal is meg akarta mutatni, hogy ő bizony ért (vagy legalábbis felkészült) a bűnügyi nyomozás, életbiztosítás, matematikai statisztika, csillagászat és a többi témában. Ez néha, ismétlem csak néha, kicsit izzadságszagú lett, de ahogy eljutottunk az első és a harmadik könyvig, úgy ez hálist’ folyamatosan leépült. Egy írónak nem kell vérprofi szakértőnek lenni témákban, legyen olvasottsága és a legmagasabb szakmai alaposságot betartva hitesse el az olvasóval, hogy az! Érzésem szerint ezt a trilógia vége felé Ben hozta.

Kulcsszavak: Aszteroidás armageddon | Krimi | Kortárs | Amerikai | Pre-apokaliptikus | Jó és könnyed, mint az Apperol Spritz light

Mr David ajánlása: Ajánlott olvasmány

Osztályzat: 4/5 (megéri elolvasni azoknak, akik szeretik a krimit és a szokatlan pre-apokaliptikus kontextust, ugyanis az aszteroidás izé érdekessé teszi a trilógiát)

Greetings drifters,

Bödőcs új könyve a Meg se kínáltak érdekes olvasmány volt, kábé nyolc nap alatt végeztem vele és nem bántam meg a megvételét. Az első könyvét, az Addig se iszik-et a sztori miatt nem vettem meg (különféle magyar írók utánzása/imitálása volt a könyv mission statement-je), nem érdekelt milyen jól tudja Rejtőt vagy Márait tribute-ből utánozni, de a második könyve, számomra kifejezetten üdítő volt. Ami tetszett és ami nem a könyvben lent van kibontva, mint egy olcsó, színes vietnámi papírlegyező a józsefvárosi kínai piacról. (ezen értékítélet a kritikára és nem a könyvre vonatkozik, just to be on the safe side)

Warning: a lenti gondolatok nyomokban glutént és spoiler alert-et tartalmazhatnak:

 Ami kifejezetten jól volt a könyvben:

A magyar valóság alulnézetből

Az első pár oldal után értettem meg a mű lényegét, azt, hogy az egész sztori különféle kocsmai anekdoták és monológok gyűjteménye egy embertől, a művészhajlamokkal megvert, alkoholista falfestő-mázoló Oszitól. A vidéken élő és tevékenykedő (Zala, ami fordítva leírva Alaz) Oszkár és a szépnek leírt pultosnő Gyöngyi, monológszerű presszó-eszmecseréje, ami valójában egy alulnézet a „módszerváltás” (vagy „gengszterváltás”) magyar történelméről és kultúrájáról. Üdítőek voltak a sorok, mint egy Sprite-fehérbor, alias Horgász, ugyanis kevés olyan mű van, ami az átlag, vidéki emberek életét mutatja be a saját gondjaikkal és örömeikkel. Már-már hiánypótló szösszenet ez az egyre befelé forduló és csakis önmagával kommunikáló kortárs magyar irodalomban.

Bödőcs stílus

Stand-up comedy stílus ötvözve irodalmi & művészeti olvasottsággal, valamint helyi (avagy kocsmai) legendákkal, nálam nyerő kombó, leadta három cseresznyét. Az alkoholmámortól ittas bödőcsi (vagy úgy kell írni bödöcsi?) történetek engem meggyőztek hitelességükben, olyannyira, hogy azt kezdtem gyanítani, hogy az író nemcsak távolról, egyfajta rigorózus társadalomtudósként ismeri a vidéki alkoholizmus nihiljét, hanem aktívan gyakorolhatja is azt. A könyv rövid, egyszerű és folyékony fejezetekből áll (nem a szeszre gondoltam itt, te szeszegér, hanem arra, hogy folyik a sztori, mint egy kristálytiszta vizű hegyi patak, amibe nem hugyoztak bele). Számomra nem volt semmi fennakadás sehol, elrepült az idő miközben olvastam.

Vidékizmus avagy az alkohollal felitatott magyar country!

A vidéki lúzerek élete a belvárosi pesti vagy budai értelmiségieket nem érdekli. A vitorlázás, a Margó fesztivál, a Philip Patek karóra, Santorini nyáron és Val D’Isere télen, ez az amiért mostanában él a magyar, pedig ha olvasná ezt a könyvet (és remélem még több könyvet ebben a kategóriában), akkor talán megértené a vidéki emberek (és tágabb értelemben egész Magyarország) nyomorját és/vagy bódogságát. Olyan ez a könyv, mintha az Indul a Bakterház és a Kontroll, kapott volna egy szeszáztatta magyar country feelinget, és Bödőcs mesélné el ezt nekünk egy lepukkant nógrádi presszó kocsmájában, a tizenvalahanyadik kör után. Valóságos és keserédes, talán még Emir Kustorica is lájkolná!

Ami kevésbé tetszett a könyvben:

Néha too much stand-up-os stílus

Nagyon sok a fantasztikusan kreatív mellékneves jelzőszerkezet és hasonlat a műben, de Bödőcs stand-up-os stílusa néha, és ismétlem csak néha, de lerontja Bödőcs, mint író, country realista stílusát. Néha az ötödik hasonlat ugyanarra a szereplőre, ugyanarra a szálra vagy cselekményre, ugyanabban a bekezdésben, kicsit sok. I get it, Bödőcs szavakkal való játéka virtuóz hegedűjáték, de néha a kevesebb több.

Kulcsszavak: Kis magyar valóság | Bödőcs | Kortárs | Magyar | Alkoholizmus | Vidékizmus

Mr David ajánlása: Ajánlott olvasmány (Hiánypótló)

Osztályzat: 5/5 (az oskolákba kötelezővé vagy legalábbis a kötelező pool opcionális könyvévé tenném, de a KLIK lehet ellenállna)

Greetings drifters,

Elvolastam a jelenlegi (2021) angliai bestsellert, Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub c könyvét. Pár gondolatban összefoglalnám itt ami tetszett és ami nem, valamint pontoznám, as always, a művet. 

Warning spoiler alert

Ami kifejezetten jól volt a könyvben:

Struktúra

A könyv kis, mikorfejezetekre van osztva, metrón vagy tömegközlekedésen kiváló olvasmány. A sztori maga több szemszögből van bemutatva, valamint több médiumon át (napló bejegyzés, belső monológok, etc.). Az egész egy okosan megszőtt háló, ami könnyen vezet. 

Könnyed stílus, angol humor

A másik, ami könnyen vezet azaz angol humor. Néhol ez Rowan Atkinson, Hugh Laurie, Monty Pythonos, néha ez fekete humor, a lényeg az, hogy kellemes. Önkrtitikus, reflektál a változó Britannia etnikai és történelmi képére, és a többi. Nagyon kellemes Osman stílusa, mint egy gyöngyöző chardonnay/rosé fröccs a kánikulában.

Mély és igazi karakterábrázolás

Érzésem szerint ez a legerősebb eleme a könyvnek. Olyan részletesen vannak felépítve a karakterek háttértörténetei és cselekedetei, hogy a könyv kicsit ellaposodó végére, a cselekmény helyett, még mindig feszes ütemben diktálják a tempót. A karakterek sokszínűek, kelet-európaiak, arabok, feketék, angolok, szakszervezetisek, Sir-ök, stb. Nagyon szépen ragadja meg az író a szépkorú élethelyzetek problémáit és érzékletesen (sőt, érzékenyen) írja le az azzal járó dilemmákat.

Ami kevésbé tetszett a könyvben:

Treasure box

A könyv egymás után gyártja a fordulatokat, egy ilyen fordulat-gyár. Ez valakiknek bejön, akik élvezik a JJ Abrams-féle treasure boxokat, de nekem nem. Nem szeretem a fordulatok fordulatának fordulatait, mert érzésem szerint ezek egy olyan szélsőséges helyzetbe kormányozzák ilyenkor az írót, ami ebben a könyvben is meglátszik. Lapos lesz a vége felé, az ember unatkozik, ugyanis tudja, hogy ha valami/valaki előkerül, azt rövidesen egy másik fordulat felülírja így már nem is követtem nagyon a cselekményt, a karakterekre és leírásokra (érzés-leírások) koncentráltam. 

A végén megússza a gyilkos

Nyilván ez nem lenne baj, a krimi végén meg is úszhatja a gyilkos, csakhogy a könyv nem ilyen premisszákon nyugszik. Egy nagyon okos nő vezeti a csütörtöki nyomozóklubbot (Elizabeth), akinek nem titkolt titkosszolgálati múltja van és ő nem engedi el a gyilkosokat. Nos, az egyik típusú gyilkost, le akarja csukatni, a másikat viszont szabadon engedi. A lecsukatandó a legjobb barátnője és férje (Penny & John), akit pedig elenged egy senki (Bogdan). Ez nem teljesen érthető és konzisztens. Nem tudom mi adta az egyik és a másik ítéletet, lehet egy tervezett 2. rész? 

Kulcsszavak: Angol humor | Krimi | Kortárs Anglia | Szépkorúak | Sokszínű karaterek

Mr David ajánlása: Ajánlott olvasmány

Osztályzat: 4/5 (note: sokáig gondolkodtam, hogy 3,5-et adok, de a karaterábrázolás miatt 4-es lett)

Üdvözlet kedves drifterek!

Kezembe került Hunter S. Thompson kult-könyve, a Félelem és Reszketés Las Vegasban (továbbá F&RLV mert hosszú a cím). A szerzőről tudtam, hogy a Rolling Stone magazin újságírója volt, a gonzo újságírás előfutára és munkássága a Pokol Angyalai motorosbanda 70-es évekbeli riport cikkeivel indult be, szóval érdekes figura. 

A könyv, igen, a Terry Gilliam féle Johnny Depp film alapja, szóval akik látták a filmet, azok biztosan nem olvassák el a könyvet, viszont ez kapitális hiba! Meggyőződésem, hogy a könyv maga egy sokkal részletesebb anyag a filmnél, ami valljuk be főleg a drogos kalandokra és a LV-i látomásokra van kihegyezve. 

3+1 pontban foglalnám össze miért érdemes ezt a könyvet elolvasni és miért adtam neki 5/5 pontot. 

1. Gonzo nyelv

A gonzo újságírás, kb. azt jelenti, hogy a nagyon formális, forráshű és tényeken alapuló institucionális újságírói practice-ekhez képest, főleg érzelem, humor (szarkazmus), képek és szimbólumokra épülő beszámolókat részesít előnyben, melyek szórakoztató jelleggel inkább személyes élményeket és benyomásokat írnak le. (definíció a wikiről lejjebb)

Gonzo journalism involves an approach to accuracy that concerns the reporting of personal experiences and emotions, in contrast to traditional journalism, which favors a detached style and relies on facts or quotations that can be verified by third parties. Gonzo journalism disregards the strictly-edited product favored by newspaper media and strives for a more personal approach; the personality of a piece is as important as the event or actual subject of the piece. Use of sarcasm, humor, exaggeration, and profanity is common.

Ez a nyelv, ami ma már szerintem minden szórakoztató újságírói oldal vagy blog alapja (vice, buzzfeed, dailybeast, 444.hu, rolling stones, pesti srácok, minden blogger, podcaster, etc.), ezért is könnyűvé teszi az olvasást. A szerző rövid, mindennapi nyelvezetű fejezetekkel írja le profánul, de hajszálpontosan a hajmeresztő helyzeteket, amibe a drogos kalandok során kerül, így kb 5 nap alatt kivégeztem a 240 oldalas könyvet. (sokszor nevetve)

2. Drogos szubkultúra ábrázolása

A film alapján mindenki a drogok (az LSD meg a meszkalin trip-ek) pozitív oldalát látja, azonban nem véletlen, hogy a címben félelem és reszketés szó van. A drogok csak a könyv feléig komikusak, utána átmegy az egész mű egy olyan félelmetes valóságleírásba, amiért megértjük valójában miért is kurva szar drogos junkie-nak lenni. Paranoia, skizofrénia, agresszió, hányás-fosás-izzadás, a személyes kapcsolatos teljes leépülése, drogos hazudozások, menekülés a törvény elől, adósságok elől, és a többi. Az kvázi leírhatatlan miért tökéletes oktatóanyag ez a könyv és miért lehetne kötelező olvasmányok vagy drogfelvilágosítások alapja. 

3. Korrajz a 70-es évekről

A hippi korszak vége, a vietnámi haború, Nixon és az Új Világrend születésére datálható a könyv, ami nyelvezetével és egyes gondolataival (strukturális rasszizmus, west coast east coast, városi liberális értékrend vs vidéki Mid-West értékrend, stb.) ma is aktuális lehet. Láthatjuk miből lett a mai 2021-es cserebogár, mi a politikai vagy eszmei iskolák alapja. (ezt tréfásan megfigyelhetjük a drogok esetén is, míg ugyanis a főhős LSD és meszkalin és éter cuccokat használ, a junkie-k közé kezdenek betörni a nyugtatók és a kokain is, ami miatt a főhős egy hippie relikviának érzi magát)

+1. Szórakoztató faktor

Mint már említettem, a művet 5 nap alatt olvastam el, mert annyira jól meg volt szerkesztve és a gonzo nyelvezete miatt annyira szórakoztató/félelmetes volt. Mint már említettem, de még egyszer aláhúznám, ennek vagy kötelező olvasmánynak kellene lennie, vagy felvilágosító tananyagnak miért nem szabad a drogok feneketlen tavában megmártózni. 

Kulcsszavak: Netflix helyett | Gonzo | 70-es évek USA | Drogok | Las Vegas | F&RLV film | Hunter S. Thompson

Mr David ajánlása: Ajánlott olvasmány

Osztályzat: 5/5 

Greetings drifters!

A mai könyvajánló tárgya Viktor Pelevin: Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre.

Érzésem szerint Viktor Pelevin régóta a kortárs regényművészet egyik úttörője, kb. olyan, mint Chuck Palahniuk orosz counterpartja. Történetei belemenősek, vulgárisak, az abszurd és a reális határmezsgyéjén mozgó tanulságos mesék. A mese szó itt fontos, ugyanis a történetek a valóságost vegyítik a meseszerűvel, és ezt az abszurd fordulatokkal spékelik meg.

Figyelem a kritika nyomokban spoilert tartalmaz

Ez a könyve (továbbiakban TPaFh) jól illik abba a sorba ami a P Generációval és az Ananászlét a szépséges hölgynek című novelléskötetével magyarul megjelent. A TPaFh két főtörténetszálra osztható (1) orosz oligarchák unalomba hajló, önpusztító luxusa, (2) egy szép nő (aki inkább játékszer) kiöregedése és a titkos, mágikus utakon való feminista harcossá válása (kvázi coming-of-age története). 

A kapcsolodási pontot a két szál között az egyik oligarcha (Fjodor) és a szép nő, mint toygirl (Tatjana) ambivalens kapcsolata testesíti meg: Fjodor és Tanya együtt jártak általános iskolába, csak akkor még Fjodor ugye nem volt oligarcha és Tanya meg túl szép volt hozzá, így útjaink nem találkoztak (Fjodornak nem osztottak lapot). Aztán Fjodor gazdag lesz (nem csak gazdag, kőgazdag oligarcha), Tanya pedig az idő (és sok értelmetlen párkapcsolat) múlásával veszít szépségéből, és hát eljön az idő, amikor találkozhatnának, de a könyv klasszikus, pelevini csavarja (ami az oligarcha szálon buddhizmus, míg a női szálón mágikus feminizmus) közbe szól.

Ezen utóbbi valójában a könyv magja. A buddhista kontra mágikus feminista szembenállás, a realista szálak abszurddal, szürreálissal való ötvözése.

Az oligarcha szál a buddhista magick-re fókuszál (amit manapság minden wellness guru a vesénkig szajkóz): az oligarcháknak (3-an vannak, including Fjodor), unalmas az életük, nem boldogítja őket se a Forbes lista, se a kokain, se a kurvák, így új szolgáltatást akarnak igénybe venni. Egy Damian nevű orosz fickó startupjába fektetnek, a Fuji-(e)-be, ami lelki szolgáltatásokat nyújt. Mindjárt az első szolgáltatás az ún. 'Pompeji-csók', ami egy beteljesületlen vágy (vagy Fjodor szemszögéből sérelem) újrakontrollálását és diadalmas elengedését jelenti. Itt jön a képbe Tánya, ugyanis Fjodor férfiú büszkeségét bántja, hogy anno Tányecska nem lehetett az övé. Sok pénzzel rekonstruálják egy diákkori nyár részleteit, Tányát beszervezik, aki kicsit meghízva, átlag életet élve azt hiszi Fjodor megakarja kapni és oligarcha feleség lehet, de ahelyett, hogy ez történne és főhőseink ellovagolnának a naplementében, Fjodor (szatírként) megmutatja  meztelen bájait a nőnek, mit hagyott ki (spoiler semmit) és elrepül diadalmasan és elégedetten a helikopeterével, helyrehozva múltbéli sérelmét (a hely megtisztult after Ace Ventura). 

Innen bomlik szét a két szál (oligarcha vs Tánya útja), és a hozzáadott aromás fűszerek kellemes kompozíciót adnak az egész könyvek.

Az oligarchák pár alapszolgáltatás után (lásd a Pompeji-csók és a többi) a legdrágábbat, a buddhista megvilágosodást veszik meg, ami kvázi az űrturizmus szellemi a megfelelője. Felbérelnek szerzeteseket Burmából és egy eszközzel (két sisak és a nagy know-how az agyi frekvenciák másolása - mint valami rajzfilmben, de a sztori szempontjából a technológia mellékes) a dhzsánákba, azaz a buddhista felvilágosodás magasabb szintjeibe kirándulnak, mintha csak egy serpa hátán másznák meg a Mount Everest-et. Minden jól halad, a leírások és a buddhista tudatdimenziók csodálatos kavalkádja tárul a szemünk elé, csakhogy az oligarcha barátaink (akik korrupción, emberölésen és drogokon/kurvák kombóján élnek), ezzel nem elégszenek meg és tudatlanul dolgokat kezdenek csinálni a dzshánákba, ami karmikus törést eredményez és a dolgok széthullanak: a szerzetesek elhagyják őket, ők pedig a tudatukkal olyan szinteken ragadnak, ahonnan nem tudnak se leereszkedni, se felmászni, ugyanis nem tudják, hogyan kell. Damian, féltve a saját életét, egy sor ötlettel áll elő, hogyan lehet a buddhizmus szerint is elveszíteni ezt a megvilágosult szintet és visszahullani a jól ismert kokain-kurvák-luxusjachtok világába, de ez csak nagy nehezen megy (sőt nem is igazán a történet vége szemponjtából)

A másik szálon, Tánya, kiábrándulva a világból és abból, hogy a szépség múlandó (azaz a férfiaknak csak addig kellett még fiatal és szép volt), elindul egy feminista vonalon. Egy öreg férfi (névtelen irgalmas szamaritánus és egyben a feminizmus triggerelője ad absurdum) ajánl neki egy nőt, hogy látogassa meg, ha a világ kitolt vele és ő így tesz. A Moszkvában élő Giselle, egy transzgender nő (aki már férfi testépítő), beavatja a harcos feminista mágia rejtelmeibe. A faszmocskok, ahogy ő nevezi, usque 10 ezer éve lerombolták a matriarchátust és patriarchátust hoztak létre a helyén. A nőnek nem maradt más, mint a szépsége, ez tulajdonképpen az eszköz a tulajdonlásra vagy a tudásra, de minden más aspektusból szemlélve kiszolgáltatott. Giselle és a szellemi körének (alias vadásznőknek vagy iguánknak) a célja, hogy visszaállítsák a matriarchátust és ezt mágikus harccal teszik: a Szent Iguána (hangozzék bármilyen gagyiul), révedések révén elérhető és legyőzvén kérhetik a nők tőle a havi menzeszük megszüntetését és a vaginájuk (itt, mint univerzális teremtés szimbóluma) szabad használatát. Tanya bejárja ezt az utat és iguána lesz (egy másik szereplő Clarissa/Claire segítségével) és képes mentális/spirituális dolgokra, ahogyan a buddhista szerzetesek (de míg a buddhisták az elmével, addig az iguánák a vaginájukkal). Ebben a mentális dimenzióban erősödve végül kiveti a mentális horgát (pussyhook) Fjodorra, akit a vaginája rabszolgájává tesz (de ezzel együtt megmenti Fjodort a dzshánák közt rekedtségtől és a valóság minden pillanatban való széthullásától)

Összességében, szerintem nagyon szórakoztató a könyv. Az oligarcha szál, szemünk elé tárva az oligarchák fényűző, de unalmas luxuséletét és megfűszerezve azt a buddhizmussal és a felvilágosult tudati szintekkel, érdekes kombót alkot, de ahogy nem lehet a csúcsot más hátán megmászni, úgy ez a karmikus út a fentebbi dimenziókba is szükségszerűen annak az áldozata lesz, amiért az oligarchák oligarchák: aggresszió, esendőség, paráznaság és kivagyiság. Az oligarchák maguk rombolják le ezt a kirándulást és megakasztják magukat (örökre) a szintek között. Ezzel szemben Tányecska, aki csak egy férfiúi játékszer, a szép nők életciklusát járja be: míg fiatal sok az udvarló, (bandita a könyv szerint), körülzsongják és elhalmozzák figyelemmel (mint egy élő attention economy), majd amikor a bőség évei elmúlnak, a szűkösek visszazüllesztik őt a normális életbe: a férfiakat nem érdekli, elhízik, normális pasit akar találni, online ezoterikus kurzusokat vesz és van egy nappali customer care állása. Végső soron teljesen bizonytalan magában és az ún. patriarchátus képeiből felépítve magát szükségszerűen boldogtalan. Ezt ellensúlyozza a vagina-mágiával (ami egy ponton a könyvbe a fekete lyukak és a nagy bumm szülője) és rabszolgasorba hajtja a mentális hajótörött Fjodort és a vagyonát, és a könyv egy happy end nélküli végkifejletben kulminálódik, olyanban, amilyen maga a mese is íródott: abszurdan realisztikus és reálisan abszurd. 

Kulcsszavak: Netflix helyett | Könnyed olvasmány | Feminizmus | Buddhizmus | Orosz kultúra | Érdekes story

Mr David ajánlása: Ajánlott olvasmány

Osztályzat: 5/4.5 (de elfogult Pelevin irányába)